kritikus tömeg

Hány éve is vagyunk Afganisztánban? Sok. Visszaemlékezni is nehéz, az archív relikviák közül kikaparni az infót lusta vagyok. Emlékeimben kutatva felbukkan, ahogy visszanézek egykori önmagamra. Masíroztam bakancsban, szoros egyenruhában, keretek között, szabályok szerint. Nem volt háborús övezet, a mindennapi körülményeket feletteseink szabták meg, hol lazább láncon rángattak minket az egotuning bajtársiasságban, hol pedig keményítettek és kikövetelték a stokiba hajtott hozzáállást. Ez csak Budapest. Volt ilyen is és olyan is. Összességében fun, semmi dússág, akkor bár nehezen értelmezhető, mára kristály tiszta és mosolygásra késztet.

Afganisztán, ízlelgetem a szót. Távoli ország viharvert történelme Ázsia misztikus univerzumában. Lófaszt sem tudtam róla, amíg be nem kúszott a perifériámba az easy going from USA. Egy szelet föld, egy darabja az egésznek. Stratégiailag fontos, ideológiák mögé rejtett politikai és gazdasági mélyedés. Benne derékig jár a hatalomvágy. Mozgatják különös, távoli erők, energiák, melyeket fogyasztható formákba interpretál a trükkösen eldugdosott igazságok gyára. Ami a pórnéphez elér, valami más, torz és kusza, amorf ködfelhő. Nem tudom, hogy miért van ott az USA, s tulajdonképpen fogalmam sincs róla, hogy pontosan, napi szinten mit csinál. És te sem, ez itt a Rittberger-csavar.

Reggel fogat most, ez biztos. Minden jóérzésű világelső megmossa a fogát, gondolom, Tiger Woods is és Eminem is, sőt, Ady is megmosta a maga nemében, de ne feledkezzünk el Hitlerről sem. Bajszot is nyírt. Fotogén gének. Frodó nem mosott fogat, fátylat rá. Harry Potter pálcát is polírozott, de ez most nem az könnyed pornószájt. Ez mind kizárólag valószínű, alig bizonyosság. Ami átüt a printsajtón és ami kiömlik a tévéből, azok metszete. Két kolgét reklámarc ezer wattos kacaja között. Aztán kapcsolás tovább, köp a Maci és belebújik hatvan éves pizsijébe, magára rántja enyhén pedo hajlama hatására plüss vibrátorát és dormire.

Na igen ám, de nem ilyen idilli ez a kép. A Maci tejfehér, szirupos nihil-álma felett bekopog a repedezett népjólét ablakán a morális ágacska. Először lágyan kaparássza az anyagot, majd lábbal előre, zsákos hacukában rúgja telibe a nírvána roskadozó egzisztenciáját, maga alá temetve az eddigi összes, önnyugtató álláspontját.

A háborúban emberek halnak meg.

Ilyen ez, ki mondta, hogy lehet másmilyen is? Tegye fel a kezét az, aki egy pillanatra is azt gondolta, hogy nincs benne a pakliban a tálib ász. Az addig oké, hogy Amerika osztja a lapokat, cinkelteket húz elő, mert a technikai fejlődésevolúcióban high tech lett a gyönyör, kiszórni pedig nem érdemes a tengerbe őket, ám a hangárokban tobzódnak magatehetetlenül. Háború kell, véres leszámolás. A gépsor nem állhat le, szerződés köt, nagy pénzek cserének gazdát a dumdum skullok árnyékában, indokot pedig kreálunk, mert a politika erről szól. Az eredmény megjósólásához még cigányasszony sem kell. Nem kell lapokat pergetni az asztalra, hogy aranyoskám. Gömbből kiolvasni a fiktív tutit, hogy naugye, tenyereket vizslatni és swingelni pénzért egy poszt-modern sátorban, ódivatú ruhákban, autentikus tájszólásban. A világ azon részén alacsonyan szállnak a repeszek, kevlár mellény és macskaszar. Gyíkok a sivatagban, oltáshegyek és skorpiók a sátrakban. Honvágy ott, család itthon, a kettő között pedig a mérleg azon serpenyője, melyen a tetemes összeg figyel. És ez itt a lényeg. Kizárólag ez.

Sokakban felvetődik a kérdés, mit keres ott a magyar kontingens? Nem kell agytrösznek lenni, hogy megállapítsuk, pénzt. Igen ám, csak van itt egy olyan etikai bibi, mely sajgó pont a bőrön, égető és savas érzést generál a szájban. A honvéd az egy olyan állatfaj, aki azt mondja, kardot rántva a Hösök terén, eskübe állva, hogy a "hazáért mindhalálig". Ezt mondja Hende Csaba is, amikor a posztumusz hadnagyné, hősi lobogóba burkolva, befut Kecskemétre. És ezt mondja minden jóérzésű egyenruhás, és igazuk is van. Engem az irány zavar, mondjuk ki.

A hazáért meghalni dicsőség és kenyér. A haza érdekéért meghalni, na az már ciki. Nem menő, bármilyen unkóser megállapítani, az etikai kódex üres lapja, ahogy az egyenes beszéd teátrális magaslatokban szárnyal, hazugságban gazdagon. Nem von le a hadnagyasszony érdemeiből ez semmit, csak a módszer hagy egy bukét maga után.

Nem az itt a kérdés, hogy hős vagy nem hős, hiszen támadás következtében halt meg, háborús övezetben, tehát az, elvehetetlenül. Azzal van itt kérem a gond, ahogy ezt úgy kommunikálja ki az arra hivatott, hogy a "hazáért". Szó sincs róla. A "pénzért", így emlékezzünk rá. Ha ezt a szót a helyére tudod tenni, akkor kapsz egy korrektebb képet, kevesebb mesével.